Csirke máj és lelki dolgok

Iszonyúan megkivántam, úgyhogy vettem, anyu megsütötte és két pofára zabálom immár másodszor igy este 10-kor. Gondolom vasra van szükségem. Amúgy nem igazán növekedett az étvágyam a szoptatás következtében. Emlékszem, Szofival olyan éhségrohamok törtek rámm anno, hogy egy egész bikát meg tudtam volna enni, no meg a rettentő szomjúság. Most meg semmi. Érdekes. Mondjuk állandó hiányérzetem van, de nem tudom mire. Nem eszem túl egészségtelenül, de valamit nem kap meg a szervezetem és nem jövök rá, hogy mi lehet. A Lifesaver nevű cukorka biztos nem lehet, mert abból bőven fogyasztok :), meg Prenatal vitamint is szedek. Lehet, hogy a vas az, mivel most, hogy eszem a májat, rettentő megelégedett érzésem van.

Anyu kedden megy haza, de szerencsére teljesen átálltam a "két gyerekem van" tudatállapotra. A tudat volt a legfurcsább számomra eleinte, hogy ketten vannak, de mára teljesen magától értetődő a dolog. Olyannyira, hogy délben lementünk csak Szofi és én az iskola ebédlőjébe és egyrészt iszonyú könnyű volt csak egy lánykára figyelni, másrészt hiányérzetem volt, hogy Szilvike nem lóg rajtam.
Nagyon kis cukibogár mindkét kislány. Szofi rettentően szereti a kishúgát. Érdekes, hogy amikor szoptatom a kicsit, akkor szeret odabújni mögé és átölelni. Nagyon meghitt pillanatok ezek, ahogy hárman fekszünk az ágyon, mint a heringek és mindenki ölelget mindenkit. Az is klassz, hogy ahogy növekszik bennem a szeretet Szilvike iránt az együtt töltött idő következtében, úgy nő a szeretet Szofi iránt is. Sőt még a Mike iránt is. Ma például arra ébredtem, hogy olyan szerelmes vagyok a férjembe, mint mikor megismerkedtünk. Délelőtt Lionel Richi szerelmes dalait hallgattam és azon kaptam magam, hogy Mike-ról álmodozom, meg a ketten eltöltött időnkről, meg a kis családunkról. Isten nagyon hűséges, hogy ilyet ad a szivembe. Anno, mikor még nem adtam át az életemet Istennek, hanem a manapság divatos "magam ura vagyok" cimű átlagos életet éltem (úgymond vegetáltam), a bűvös szám a 6 hónap volt. Amint együtt voltam már valakivel 6 hónapja, hihetetlenül ráuntam szegény illetőre és onnatól kezdve már a kiutat kerestem, amit hamarosan meg is találtam.
Most viszont, hogy nem én vagyok a legfontosabb az életemben, hanem Jézus és a mindennapjaimat megalapozza, hogy halálával megfizette az árat a bűneimért helyettem és ezért Istennel békében él a lelkem, teljesen szabad vagyok arra hogy másokat szeressek és ne az önszeretet uralkodjon a szivemben.
Hihetetlenül szabad élet az, amikor a lélek csak néhány napos apóbb bűnökkel van terhelve (amig bocsánatot nem kérek Istentől), nem pedig egy egész élet szennyével és alapjában véve teljesen tisztán állok a Teremtő előtt. Valahogy úgy tudnám ezt más szavakkal megfogalmazni, hogy szabad vagyok arra, hogy jó legyek. Hogy önzetlenül szeressek, hogy adhassak, hogy tisztán, jóindulatúan élhessek. Ez persze közel sem jelenti azt, hogy egész nap emelkedett lélekkel és hibáktól mentesen járkálok (erre azok a legjobb tanúk, akik velem élnek), hanem azt, hogy ha valami önzést, képmutatást, hamisságot, stb. látok magamban, akkor képes vagyok megkérni Istent, hogy segitsen megváltozni és Ő megteszi.
Mindaz, amit most leirtam, gondolom csak azoknak érthető, akik már meghozták a döntést és átadták életüket Jézusnak, aki ezután betöltötte a szivükben tátongó űrt. Meg talán azoknak, akiknek most, ahogy olvassák a sorokat, a Szentlélek megértést ad mindehhez. A többieknek csak butaságnak tűnhet, vagy talán felháboritónak, mindegy. Mindenesetre ez a világ előtt teljesen ismeretlen, a sziv csendes zugában zajló, mégis hatalmas folyamat a Teremtő ajándéka (= kegyelme) az embereknek. Az ajándékot persze nem érdemeljük ki, azt csak kapjuk, mert szeret minket az, aki adja. Az üdvösség valami olyan, amit az emberek zöme, szivük keménysége miatt nem látnak, nem értenek, de ha megértenék, akkor senki, de senki nem mondana rá nemet. Csak azért mert nem kerül semmi másba, mint az illető lelki értelemben vett életébe, viszont Jézus azt mondta "Ha valaki elvesziti életét énmiattam, megtalálja azt". Akinek van füle a hallásra, az értse meg.